Amikor félig szétzúztam (na jó, ez szerencsére csak túlzás) egy vadonatúj, nászajándékba kapott kávéskészletet, még csak a saját balfaszságomra fogtam, de az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy egy elátkozott házba költöztünk három hétre.

Péntek este vettük észre, hogy az automata locsolórendszer nem locsolt - háromszor kellene neki: reggel ötkor, délután ötkor és este tízkor -, legalábbis este tízkor biztosan nem. Aztán szombaton reggel ötkor sem. Semmi gond, a gazdi megmutatta a kezelőpanel kezelését, szombat reggel irány a pince. A kezelőpanel nem mutat semmi különlegeset. Felfedezem, hogy van egy esőérzékelő gomb, inaktívra állítom, nem mintha esett volna. Nézem a locsolási időket, beállítok egy próbaidőt, a locsoló elindul, minden OK. Nak tűnik.

Aztán szombat este nemcsak tízkor, de tizenegykor is locsol a szerkezet. Úgy, hogy egy napja esőre áll. Vasárnap reggel nyolc előtt a párom ébreszt, a reggel öt órás után hatkor is locsolt. Irány a pince, nullázom a rendszert, közben rájövök, hogy nem az A, hanem valami B soron állítottam be az időket, csak tudnám, mit jelent. A délután ötös locsolásra nem érünk haza, úgy tűnik, a rendszer kihagyta. Az este tíz órás elindul, aktívra állítom az esőérzékelőt, lekapcsol. Ma reggel esőre ébredünk, egyelőre így maradsz barátom, majd  megkeresem a kezelési útmutatót.

***

Szombat reggel vidékre indulunk, beszállok a kocsiba, a párom megkérdi, beriasztottam-e. Persze nem. Kiszállás, be a kapun, szia kutya, be az ajtón, beriasztok, zár az ajtó, szia kutya, zár a kapu. Beugrunk a henteshez, sajnos reggel kellett volna, de elmaradt, rövid tanakodás, egyszerűbb, ha visszadobjuk a házba. Kiszállás, be a kapun, szia kutya, be az ajtón, kiriasztok, hús a hűtőbe, beriasztok, zár az ajtó, szia kutya, zár a kapu.

Este hazaérünk, nyitnám a kaput, az alsó zárnyelv nem mozdul, most mi a franc van, újabb próbálkoás, semmi eredmény. Jól van, baszd meg, ez is tönkrement. Most az elektromos, távirányítóval működő nagy kapun járunk ki-be, az vajon mikor mondja be az unalmast?

***

Mivel semmi nézhető sincs a tévében, szombat este dévédézni akarunk, a kiválasztott film avi-ban van meg, a lejátszó nem tudja, választunk egy videót inkább, Ford Fairlane, az én eszem-faszom is megáll, hogy végre valami pozitív.

***

Vasárnap bundáskenyeret reggelizünk, a hűtőben volt tojás, szombat reggel rántottát ettünk, minden oké volt. MOst viszont délelőtt tizenegytől a párom a vécén üldögél, minden kijön belőle, folyékony állagban, egyszer én is indulok a versenyben. Kezdjük unni...

***

Vasárnap este újabb videókazettát lövünk, egy régi James Bond, élvezzük, egészen addig, amíg el nem kezd ugrálni a kép, tíz perc után megunom, kikapcsolom. De legalább a locsoló nem megy...

Múlt vasárnap kiköltöztünk a barátomék házába, mert nászútra mentek, és megkértek, hogy vigyázzunk a lakra, meg a kutyára. Meg nyírjuk a füvet és locsoljunk, más fontos kérés nem volt. Nem ez az első eset, tavaly már laktunk kint, azért egy kertes házban élni a nagyvárosi kisdzsungel után, igazi ajándék.

Idén azonban valahogy nem találjuk a ritmust, nem alszunk jól, meg nem is készültünk fel rendesen, így több részletben szállítottuk ki az életünkhöz nélkülözhetetlen(nek hitt) felszerelést.

Többek között egy búzafű-préselő (az alakja miatt darálónak hívjuk) készüléket, mert immáron harmadik éve kezdjük a reggelt egy kis "koktéllal".

Sajnos a barátok házában sem a konyhában, sem a nappali-étkezőben nincs a rögzítésére igazán alkalmas hely - a gépet egy U alakú bilinccsel lehet a vízszintes felülethez szorítani,  a daráló testén van egy lyuk, amelybe be lehet illeszteni a bilincset -, így tavaly azt sikerült kitalálnom, hogy a konyhapult végén lévő szekrényajtót kinyitom, mert ügyesen manőverezve oda úgy fel lehet rögzíteni a gépet, hogy a tekerőkar is elfér.

Ma reggel különösen úgy nézett ki mindkettőnk, mint akiken úthenger ment át az éjszaka, én mégis akcióba lendültem. Fogtam a darálót valamint a bilincset és nekiláttam a rögzítésnek, a bilincset bedugva a pulton fekvő gépbe. A rögzítést lehet turbózni is, a géptesten van egy elforgatható gomb, ami elvben vákumot csinál a gép alján, a gyakorlatban ez természetesen nem nagyon működik. Nos, egyik kézzel tartottam a bilincset, a másikkal megpróbáltam elfordítani a gombot, de az nem ment. Így hát elengedtem a bilincset - egy kósza pillanatig az állammal akartam leszorítani a darálót, he-he -, hogy a bal kezemmel megtartsam a gépet. Na, ezt nem kellett volna, mivel a bilincs, engedelmeskedve a gravitációnak, önálló életre kelt.

A szekrényben egyébként - nem elhanyagolható a történet szempontjából - üvegpolcok, az üvegpolcokon pedig a nászajándékba kapott porcelánkészlet darabjai vannak. Részben voltak. A bilincs ugyanis megütötte a polcot, amelyből így letört egy darab, emiatt megbillent, a rajta levő, lecsúszó levesestál kinyitotta az oldalsó ajtót, amin - a későbbi leltár szerint - kizuhant a cukortartó és a tejkiöntő. Párom reflexének köszönhetően a levesestálat sikerült elkapni, de odaugorva még láthattam, ahogy egy teáscsésze is elindul lefelé, és összetörik a kőpadlón.

Egyelőre még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, mert az internetes információk szerint a három összetört darab 15 ezer forintból pótolható. Egy új üvegpolcot vágattam ezer forintért, tehát elég drága reggeli volt.

Főleg úgy, hogy búzafüvet aztán nem is ittunk...

A kép illusztráció

Szerencsére nem mutálódtam, mert ha lenne harmadik kezem, az is bal volna.

Időnként a termoszt is berakom a mosogatógépbe, mert klafán meg tud ülni benne a kávé. Régebbi típusú termoszunk van (volt, trallala!), nem a képen látható, hanem műanyag tokos, az alja lecsavarható, így a hőtárolós belső rész kivehető. Szétszedve szoktam a gépbe tenni, hogy mindenhol tisztává varázsolja.

Az előbb szedtem ki a mosogatógépből, összreaktam, az alját rácsavartam, aztán leraktam a pultra. Belülről tompa csörgés-zörgés hallatszott, valószínűleg nem szorítottam rá az alját teljesen, így a belseje összetört. Volt termosz, nincs termosz.

Az előző poszt megírása után megnyomtam valamit és a fele eltűnt. Úgyhogy a második részét kezdhetem újból...

A történet tavaly kezdődött. Sógorom - igazából a párom sógora, de egyrészt az alkalmazott magyar nyelv szerint az én sógorom is, másrészt annyira szeretem és szeretem annyira, hogy így nevezzem  - egy csodálatos ember, nem mellesleg igazi rocker, aki idén júniusban ünnepli ötvenedik születésnapját, így ideje korán elkezdtünk gondolkodni, mi is lehetne méltó és emlékezetes ajándék e nemes alkalomból. Sajnos a budapesti AC/DC koncertre olyan hamar elfogytak a jegyek, hogy esélyem sem volt lépni, de globális világban élünk, így nem estem kétségbe.

A karácsonyi szünetben döntöttük el, hogy ha találunk elfogadható árú jegyet valahol Európában, akkor megveszem, ráadásul elkísérem, mert egyrészt én is megdöglök a jó rockzenéért, másrészt szintén júniusi vagyok, így letudjuk az én születésnapi ajándékomat is. Így találtam rá a theonlineticketshop.com-ra (nem linkelem, nehogy valaki megszívja!)...

Határozottan állítom, hogy nem vagyok stupid. Állítom, hogy tisztában vagyok az emberi elme működésével. Nem lep meg, hogy (majdnem) minden a pénzről, a hatalomról szól.

Kicsit gyanús volt, hogy az akkori árak alatt kínáltak jegyet, ezért bár a honlapjuk profi, rájuk kerestem. Igaz, nem kattintgattam sokat, de nem találtam figyelmeztető oldalt. A bécsi koncertre rendeltem két jegyet, az összeget leemelték (68.000,- Ft!), a visszaigazolás megjött. Gyanú kettő: a levél szerint a rendelésem nem jelenti azt, hogy teljesítik is, vissza is utasíthatják, korlátozhatják is, mindenféle indok nélkül. Ráadásul közlik, hogy a jegyeket a rendezvény előtt 7-10 nappal postázzák és a hetedik nap előtt a kedves vevő ne is érdeklődjön. De hát a pénz már náluk volt, mit volt mit tenni, mint reménykedni.

 Szívtam a fogam a csaknem százhúszezer forint miatt, de úgy döntöttem, inkább befizetem, mintsem hogy az APEH öt év múlva követelje rajtam az összeget, bírsággal és késedelmi pótlékkal növelten.

Inkább kifújtam magam és nekiálltam a tavalyi adóbevallás elkészítésének. Amikor is kiderült, hogy az évközi adólevonásnál nem vették (vettük) figyelembe azt, hogy ingatlan bérbeadásból is van jövedelmem, így túlkalkulálták az adójóváírást.

Az APEH okos nyomtatvány-kitöltő programjának segítségével hamar kiderült, hogy van majdnem 68.000,- Ft adóhátralékom. Azóta már nincs, mert ezt is elutaltam.

U.i.: felsőfokú pénzügyi-számviteli végzettségem van, ha az eddigiek során esetleg még nem derült volna ki...

2007-ben eladtam valamire való utolsó vagyontárgyamat, egy balatoni telket, mert ki kellett fizetnem az egyik nagyon költséges hobbimon - fixa ideám volt, hogy kocsmáros legyek, majd megírom - keletkezett veszteséget, csaknem 4 millió forintot.

Amilyen szerencsém volt, ez a tizennegyedik évben történt, így az akkori SZJA-szabályok szerint az értéknövekedés 10%-a után adót kellett (volna) fizetnem (tekintve, hogy kárpótjegyért vett ingatlan volt, majdnem az egész eladási ár értéknövekedés volt). Igen ám, de elfelejtettem, pontosabban a bevallás beadása után jutott eszembe, az élet meg szokás szerint elvitte a dolgot. Újabb bevallási időszak közelegvén, aztán összeszedtem a papírokat, és kiszámoltam, mennyivel tartozom az államnak.

A végeredmény (kerekítve): 106.000,- Ft adóhátralék, 9.500,- Ft önellenőrzési pótlék. Azóta már befizetve.